Új edzővel indítanak Békésen

Kardos Imre már csak elvétve tudja majd pályán segíteni a második csapatot. Fotó: Majoros Melinda

Mezőhegyes után Békésen is új vezetőedzővel indítják a küszöbön álló nyári felkészülést a helyi labdarúgók. A vármegyei I. osztályú bajnokságot sereghajtóként záró együttes irányítását Kardos Imre veszi át Szarvas Andrástól. A tréner munkáját továbbra is Zsiros György segíti szakmai vezetőként.

Kardos Imre tősgyökeres lokálpatrióta, a játék mellett a tavaly létrehozott második csapatnál kóstolt bele az edzősködésbe. Habitusa és kvalitásai alapján a vezetők úgy gondolták, hogy személyében jó kezekbe kerül a helyi foci. A szakvezető július 15-én kezdi meg a munkát, a továbbra is I. osztályban versenyző csapat ekkor lát neki a nyári felkészülésnek.
– Megszokott a közeg, ismerősök a játékosok és a vezetők, ami komoly előnyt jelent egy ilyen felelősségteljes pozíció elvállalásakor. Úgy tervezem, hogy a jövő keddi hivatalos bemutatkozást követően nyomban munkához is látunk. Heti szinten három edzéssel kalkulálok, az augusztus bajnoki rajtig négy tesztmérkőzést is lekötöttünk – mondta elöljáróban a 40 esztendős szakember.
Az új idény háttérmunkája javában tart a klubnál, amire nem csak az edzőpartnerek lekötése utal, de a keretben végbement változások is. Távozóból másfélszer annyi akad, mint érkezőből, de ezt az arányt még szeretnék kedvezőbbé tenni.

Domokos Zalán Imre (19), Reszelő József (30) és Kovács István (31) különböző okokkal felhagyott a focival, Antal István (25) a több játék reményében Köröstarcsára igazolt, Rabatin Bencét (19) és Tóth Norbert Lászlót (20) pedig egykori edzőjük csábítja Mezőmegyerre.
– A távozók pótlására érkezik a vasutasok ifjú kapusa, Vitányi Krisztián (19), a középpályán jelenthet minőségi változást az Előre II.-től igazolt Marik Soma László (20), a támadószekciót teheti sikeresebbé a hosszú sérülésből felépülő Reszelő Márk (32) és a második csapattól átkerülő Nagy Nikolasz Jenő (19). Képben van még egy csatár, akit szeretnénk sorainkban tudni, de az esetében még nem született megállapodás – fogalmazott Kardos Imre.
A tréner szerint rendkívül fiatal átlagéletkorú csapattal kelnek versenyre, és bár a vezetés részéről nincs konkrét helyezésbeli elvárás, minél eredményesebben akarnak szerepelni, pontszámban túlszárnyalni az idei bajnokságot.

A már lekötött felkészülési mérkőzések
Július 26., szombat, 10.00:  Békési FC–FK Bega-Magyarittabé (vajdasági)
Augusztus 2., szombat, 17.00: Békési FC–Dobozi SE
Augusztus 9., szombat, 10.00: Békési FC–Jamina SE