Új emberek is látókörben Kovácsházán

Mag Róbert és Elekes Károly párharca az őszi orosházi mérkőzésen. Fotó: Berka István Jr.

Az Oros Ablak-Békés Megyei Teremkupa január 15-i orosházi selejtezője jelenti az újév első közös összejövetelét a Mezőkovácsházi TE labdarúgói számára. A megye II/A osztályú bajnokság 7. helyezettjénél négy nappal később pedig már a téli felkészülést is megkezdik Bíró Tibor játékos-edző vezetésével.

Az első hét a ráhangolódás jegyében telik, a következő kettő viszont az erőgyűjtésről szól. Gyakorlómérkőzések február 5-től színesítik a programot, ezekből négyet vívnak meg a zöld-fehérek, és a pályájuk kímélése miatt valamennyit házon kívül játsszák le.
– Szeretnénk minél előbb végezni a tabellán. Remélhetőleg úgy tudjuk folytatni tavasszal, ahogy az őszi meccseink utolsó harmadát zártuk! Ehhez persze az is kell, hogy a játékosokkal ne csak a hétvégi tesztmeccseken találkozzunk a felkészülési időszakban – mondta a tervek kapcsán Bíró Tibor, aki néhány új embert szívesen látna csapatában.
Ennek érdekében már tárgyaltak három kiszemelttel, akik hajlanának is a klubcserére, azonban a téli időszakban megbonyolítja az átigazolásokat, hogy azokra a kiadó kluboknak is áldásukat kell adniuk.

B. M.

A tervezett felkészülési mérkőzések időrendje
Február 5., szombat, 14.00: Battonyai TK–Mezőkovácsházi TE
Február 12., szombat, 14.30: Medgyesbodzás SE–Mezőkovácsházi TE
Február 19., szombat, 14.30: Békéscsaba 1912 Előre U17–Mezőkovácsházi TE
Február 26., szombat, 15.00: Csorvási SK–Mezőkovácsházi TE


error: Content is protected !!