Új fejezet kezdődött a gyulai fociban

Nyéki Boldizsár és Nagy Sándor szolgálataira az új keret kijelölésekor is számítanak. Fotó: Rusznyák Csaba/Gyulai Hírlap

Új időszámítás kezdődött a gyulai labdarúgásban. A Termál FC csapata 2017-ben esett ki az NB III.-as bajnokságból, azóta váltakozó sikerrel szerepel a megye I. osztályban. Két éve jobbára helyi erőkre támaszkodva ezüstérmes volt, a legutóbbi évadot pedig negyedik helyen zárta. Az előttünk álló bajnokságban ezen javítanának, ráadásul nem is „kispályáznak”, hiszen nyomban aranyéremre törnek.

Ehhez nyújthat biztos hátteret egy szponzori megállapodás, illetve a város önkormányzatának jelentősebb szerepvállalása a klubnál.
– Hosszútávú elképzeléseink vannak a felnőtt labdarúgás tekintetében, nem csak azért, mert évszázados tradíciókkal rendelkezik, de az igény is megvan rá helyben. Szeretnénk egy bajnoki címre esélyes keretet összehozni, de közben az utóbbi egy-két évben előtérbe került legtehetségesebb saját nevelésű fiataloknak is megadnánk a kibontakozás lehetőségét – fogalmazott Kónya István alpolgármester, aki elnökség tag is a klubnál, vagyis kulcsszerepet játszik a reformok megvalósításában.
A Gyulasport Nonpropfit Kft. a megalapítása óta nagyon komoly utánpótlásbázist épített ki, éppen ezért nem lehet közömbös, hogy az onnan kikerülő tehetségeknek tudnak-e felmutatni továbblépési lehetőséget. Az alpolgármester úgy véli, egy harmadosztályban érdekelt csapat kellő motiváció lehet a különböző korosztályokban érdekelt gyerekeknek. A város ezért is érdekelt egy NB III.-as szintű csapat működtetésében.
– Nyáron olyan keretet kell összehoznunk, amely az év végén alkalmas lesz az osztályozó eléréséhez. Még nagyon az út elején vagyunk, de a város részéről amit lehet, megteszünk az ügy érdekében és bízunk benne, hogy a játékosok is átérzik az elvárások iránti felelősséget. Rutinos kemény mag kialakítása a terv olyan fiatalokkal kiegészítve, akik élnek az eséllyel és felszántják a pályát, ami persze a saját karrierjük szemszögéből sem mellékes. Mi most a lehetőséget adjuk, innen kezdve a labdarúgók és a régi-új szakmai gárda felelőssége, hogy mit hozunk ki az évből – avatott a részletekbe Kónya István.

A klubvezető erősítette meg azt a fociberkekben már kész tényként kezelt információt is, mely szerint a területi I. osztályú felnőtt együttes irányítását Brlázs István Gábor vette át, aki tavaly még a Békéscsaba NB II.-es gárdáját vezette. A keze alá Dobi Róbert és Kertes István dolgozik, akik a maguk területén igyekeznek minden segítséget megadni az igazán igényes szakmai munkához.
A trénerrel együtt eddig tucatnyi új játékos érkezett a csapathoz. Hatan a bajnok Végegyházától, hárman Hódmezővásárhelyről, egy-egy labdarúgó pedig az Előre FC-től, a Grosics Akadémiától, illetve Marosvásárhelyről került a Termál FC állományába. Természetesen a tavalyi együttesből is sok játékos marad, a keret kialakítása és végleges formába öntése jelenleg is zajlik.
– Úgy vélem, hogy a megye-egyben bedobtuk a követ az állóvízbe. Érdekes bajnokságra van kilátás, várhatóan három csapat közül fog kikerülni a győztes. Az Orosháza ugyancsak fel akar jutni, de a Szarvas sem mondott le az előrelépésről, ennek ellenére a célkitűzés megvalósítása nem tűnik teljesíthetetlen vállalásnak, a fiúk a stábbal azon dolgoznak, hogy megvalósítsák ezt – mondta a tervek kapcsán Kónya István.
A formálódó gyulai csapat a felkészülés harmadik hetét kezdte, szombaton pedig a nagyközönségnek is bemutatkozott Szegeden, ahol 2–1-re múlta felül a Grosics Akadémia frissen harmadosztályba jutó alakulatát. Ajánlólevélnek tehát nem volt rossz a belépő, és egyfajta szintet is megmutat az eredmény.

Nyári változások a Termál FC-nél
Érkezett: Füstös Krisztián, Szabó Péter, Zabari Dávid (mindannyi Hódmezővásárhelyi FC), Katona György Viktor, Dajcs Ádám, Szabó Viktor, Tanner Gergő, Bojtos Tamás, Varga Tamás Károly (mindannyi Végegyházi SE), Trescsula Máté (Békéscsaba 1912 Előre II), Varga József (Grosics Akadémia U19), Borbély Zsombor (Marosvásárhelyi SE).
Távozott: Farkas Ádám (Békéscsaba 1912 Előre II), Kovács Zsolt (Körösladány MSK), Zsilák Máté (Kétegyházi SE),  Lőrinczi Attila (?), Zahorán Áron (?), Nagy Ede (?), Nagy Gergely (?), Bondár Attila (?).