
A Szarvasi FC a bajnoki címért, a Gyomaendrődi FC a harmadik helyért harcol a Békés vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A célok eléréséhez minden mérkőzésnek nagy jelentősége van, ezért a hétvégi alapszakasz zárón egymás ellen csatázó Szarvasi FC és a Gyomaendrődi FC együttesének is van miért küzdenie.
Nem sok csapat vett el pontot a Szarvasi FC csapatától, legutóbb a Jamina SE és még októberben a Gyomaendrődi FC. A Hármas-Körös-partiak a hétvégén hazai pályán az éllovas ellen zárják az alapszakaszt. Ahhoz, hogy dédelgetett álmuk, a dobogó összejöjjön, szükség lehet egy újabb bravúrra a Szarvas ellen.
Kéri Roland, a Gyomaendrődi FC edzője szerint kétségtelenül nagy eredménynek számított ősszel a szarvasi és legutóbb az Orosháza elleni pontszerzés, de amiatt van benne némi hiányérzet, hogy rangadót nem tudtak nyerni.
– A Szarvason elért döntetlen kétségkívül bravúrszámba ment. Ezek után persze nem biztos, hogy elfogadnánk hazai pályán egy vereséget – mondta a gyomaendrődi tréner. – Maximálisan tiszteljük a szarvasiakat, de otthon is szeretnénk ellenük pontot szerezni. Ha azt akarjuk, hogy a végelszámoláskor ott legyünk a dobogón, akkor illene rangadót nyerni. Ez eddig egyik csapat ellen sem sikerült. Legutóbb mi voltunk a pihenősök és soha nem örülök ennek, mert az az egész heti ritmusunkat felborítja. Hétvégén kiderül, hogy mindez jelent-e majd hátrányt.
Bár hozva a papírformát, megnyerte a Szeghalom elleni mérkőzését a Szarvasi FC, a játékkal már kevésbé volt elégedett Somogyi János edző.
– Az ellenfél szervezetten játszott, előre lendületes volt – emlékezett a tréner az elmúlt hétvégi 3–1-es szarvasi sikerrel záruló mérkőzésre. – Nekünk a küzdőszellemben, hozzáállásban nagyon változtatnunk kell. Az is igaz, hogy a megye pályái nem igazán alkalmasak a rövid passzos játékra és ilyenkor az ellenfél küzdeni tudása jobban kidomborodik. Éppen ezért a heti edzéseket is úgy tervezem meg, hogy nagyobb fókuszt kap a fizikális rész. Nem akarok elégedetlennek tűnni, hiszen mégis csak vezetjük a bajnokságot, de a hat pontos előny nem kevés, igaz nem is olyan sok, amit ne lehetne behozni. Azt szeretném, ha a legutóbbi két mérkőzésen tapasztalt kényelmesség helyett ismét a korábban látott dinamikus játékot mutassuk. Dinamika, a védekezés agresszívabbá tétele, ezekben várok a hétvégén előrelépést.
A 22. forduló programja. Március 21., szombat, 15.00: Békési FC–Orosházi MTK-ULE, Kondorosi TE–Nagyszénás SE, Gyomaendrődi FC–Szarvasi FC. Március 22., vasárnap, 15.00: Szeghalmi FC–Füzesgyarmati SK.
