
A Vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság középmezőnyében telel Oláh Ferenc alakulata. A szeghalmiak nehéz rajtot vettek, csak a nyolcadik fordulóban aratták első sikerüket, ám egy ötös nyerő szériával kiegyenesítették az idényt. A tapasztalt trénerrel az évad értékelése kapcsán több témát is érintettük.
A szeghalmiak mestere természetesen beszélt arról is, hogy mennyire helytálló a csapata tabellán pillanatnyilag elfoglalt hatodik helye.
– Nem voltak előzetes elvárások, legalábbis számszakilag. A vezetőséggel abban maradtunk nyáron, hogy attól tesszük ezt függővé, milyen játékoskeret alakul ki. Közvetlenül a bajnokság rajtja előtt lett végleges a keret, az első bajnokin még nagyon foghíjasak voltunk. Ha nem is a túlélésért, de mindenképpen azért küzdöttünk, hogy valahogy kiegyenesedjünk. Nem várt nehézségekbe ütköztünk, ugyanis több játékosnak volt egészségügyi problémája már a pontvadászat elején, a sportorvosi papírokkal is akadtak gondjaink, szóval nehéz időszak volt. Ez rá is nyomta a bélyegét az első fordulókra, így sajnos a tavalyi évhez hasonlóan ismét beragadtunk a rajtnál – emlékezett vissza a kezdetekre Oláh Ferenc.
Elvárásokról már csak azért sem beszélhettek Szeghalmon, mert a viszonylag sok távozó és érkező miatt gyakorlatilag új csapatot kellett építeni nyáron.
– Egy új stílusú csapat alapjait kellett leraknom, ez pedig időigényes folyamat volt. A tavaszhoz képest más felállási formára váltottunk, hiszen alkalmazkodni kellett a játékoskeret szerkezetéhez, minőségéhez. Az őszi szezon közepére elkaptuk a fonalat, összeállt a játékunk, sorban jöttek a győzelmek, ennek hatására a játékosok önbizalma, hite is megnőtt. Szépen araszoltunk felfelé a tabellán, a közönségünk – amely egyébként folyamatosan mellettünk állt, látva a megalkuvás nélküli futballunkat – hangja is megjött, nem egyszer vastaps kíséretében vonultunk le a játéktérről a meccsek után – részletezte a szakvezető.
További pozitív jelenségnek tartja a csapatnál uralkodó jó légkört, az összetartó közösséget, illetve, hogy lehet építeni a meglévő állományra.
– Rendkívül fiatal a társaság magja, akadt olyan találkozónk – igaz kicsit kényszerből is –, ahol a kezdőcsapat átlagéletkora nem érte el a huszonkét évet. Remekül is játszottunk azon a mérkőzésen, ami bizonyítja, hogy van fejlődési potenciál a gárdában. Ezzel párhuzamosan sajnos rutintalan is az együttes, akadt néhány eredményt befolyásoló súlyos egyéni hiba, valamint meccsen belüli hullámzó teljesítmény, amit szintén ennek a számlájára írok. Hozzá kell tenni, hogy ha mindenki egészséges, jó az elegye a rutinosabb, tapasztaltabb és fiatal játékosoknak. A leghátráltatóbb tényező egyébként a létszámhiány volt, ami sajnos visszatérő probléma nálunk. Voltak olyan találkozók, ahol adott héten nem volt verseny a csapatba kerülésért, mert kis túlzással az játszott, aki hadra fogható volt – fogalmazott Oláh Ferenc, aki szerint ezen sürgősen változtatni kell, mert néhány játékos vissza élt a helyzettel és nem tette oda magát kellőképpen.
Az A licences képesítéssel rendelkező tréner a bajnoksággal kapcsolatban is állást foglalt.
– A színvonal közepes, vannak olyan együttesek, melyek felfelé, mások lefelé lógnak ki az osztályból. Szerencsésebb lenne, ha kicsit szorosabb volna a mezőny a kvalitásokat tekintve. Azért az nagyjából elmondható, hogy a három dobogós csapaton kívül bárki elkaphatja a másikat, hozzátéve, hogy egy-egy bravúrral a három említett gárda is elfogható, de akkor mindennek klappolnia kell, például az én együttesemnél is – hangsúlyozta a szakember.
Az idei év kapcsán kifejtette, hogy ideális lenne egy-két poszton felfrissíteni a szűkös keretet, erre akadnak kiszemeltjeik.
– A vezetéssel egyetértve, azon vagyunk, hogy erősítsünk egy-két poszton, de ilyenkor télen ez nem könnyű. Fontos lesz a meglévő keret egyben tartása is, remélhetőleg senki nem igazol el. Bízom benne, hogy az említett játékosok kiegészülésével, bővebb kerettel dolgozhatok tavasszal! Ha így lesz, akkor reálisan a negyedik-hatodik hely környékére várom a csapatot, ám ehhez tényleg minden feltételnek teljesülnie kell – mondta Oláh Ferenc.
Házi góllövőlista
9 gólos: Kiss Tamás. 5 gólos: Gedó Gergő Adrián. 4 gólos: Oláh Ambrus. 3 gólos: Darányi Dávid, Kepenyes Endre, Kiss László Dávid, Mészáros Máté József. 2 gólos: Bakk Ádám Lajos, Hajdú Bence, Szász Ágoston. 1 gólos: Tatár Sándor, Tófalvi András Álmos.