
Az eredetileg eltervezett műsorhoz képest több változás is van a szombati vármegyei labdarúgó programban.
A BV I. osztályban a péntek éjjel lehullott jelentős eső az egész heti csapadékkal együtt elúsztatta a gyomaendrődi pályákat, így az oda tervezett Gyomaendrődi FC–Nagyszénás SE összecsapás elmarad. Hasonló a helyzet a Jamina SE–Dévaványai SE találkozó esetében, bár ott a házigazdák még keresik annak a lehetőségét, hogy a Grosics Akadémia műfüves játékterén megrendezhessék a meccset.
A BV II. osztály alapszakaszát lezáró fordulóban a Sarkadkeresztúri SE–Csanádapácai EFC összecsapás esett volna áldozatul a programnak, mivel a keresztúri pálya közismerten nem víztűrő. A helyzetet látva a vendéglátók előrelátóak voltak, gyorsan léptek, és bebiztosították maguknak a gyulai városi sporttelep műfüves játékterét, ahol felsőházi rájátszást illetően kiemelt fontosságú mérkőzésen 15 óra 15 perckor indul majd útjára a labda.
A BV III. osztályú rájátszásában is akad változás. A mezőkovácsháziak a pályájuk alkalmatlanságát látva már hét közben felcserélték a Kinizsivel a pályaválasztói jogot, így ott Sarkadon mérkőzik meg a két zöld-fehér gárda. Mezőmegyeren is víz alatt áll a pálya, már hét közben tisztán látszott, hogy nem lehet rajta mérkőzést játszani. A helyieknek akadt B terve, így az Okányt a Kórház utcai műfüvön fogadják, pontban délben ezzel indul a hétvégi műsor.
Ennyi konkrét információt kaptunk, amennyiben valahonnan új hírek érkeznek, természetesen nyomban frissítjük a cikket.
Időközben megállapodás született arról, hogy a Jamina SE és a Dévaványa összecsapás a Grosics Akadémián lesz 15 óra kezdéssel.