
Varga Péter személyében új edző irányítja a Jamina SE vármegyei I. osztályú együttesét. A korábban Mezőhegyesen dolgozó rutinos szakember Pozsár Gábort váltja a négy forduló után még pont nélkül, a tabella utolsó, 10. helyén álló gárda kispadján.
– Hat évvel ezelőtt vettem át az edzői munkát, mára azonban kissé belefáradtam. Jött egy új lehetőség az MTK-tól, amit már nem tudok összeegyeztetni a jaminai munkával. A fővárosi klub kelet-magyarországi régió játékosmegfigyelőjeként dolgozom, a 13 éves korosztálytól az U17-ig figyelem a tehetségeket. Remélem, hogy az új edző érkezésével új impulzusokat kap az erzsébethelyi csapat. Nem szakítom meg a kapcsolatot a Jaminával, amikor lehet, kijárok majd a mérkőzésekre, a csapat szurkolója maradok! – mondta a távozó edző.
– Gábor kapott egy felkérést, amit elfogadott. Annyit segített már a klubnak, hogy elfogadtuk ezt a döntését – mondta Orodán Bertold elnök. – Az ő irányítása mellett a Jamina 2019-ben megnyerte a Békés Megyei Kupát, a bajnokságban pedig az élmezőny közelébe kormányozva többször is erőn felül teljesített. A munkáját megköszönte az elnökség, sok sikert kívánunk neki! Büszkék vagyunk arra, hogy egy ilyen múltú klub, mint az MTK, számít rá.
A tavalyi szezontól a Jamina SE ifjúsági gárdáját edző Varga Péterrel a szezon végéig kötött megállapodást a klub vezetősége. Az edző kihívásnak tekinti a feladatot.
– A legfontosabb, hogy felrázzam a csapatot. Továbbra is együtt dolgozik majd a felnőtt- és az ifjúsági keret. Szeretnék egy-két ifistát beépíteni a csapatba. Győztes típus vagyok, s ezt a mentalitást próbálom kisugározni a játékosokra is – mondta a héten munkába álló új tréner.
G. P.