Háromfrontos siker Csongráddal szemben
Tökéletes hétvégét produkáltak a Békés vármegyei női csapatok, hiszen az éllovas Gyula, a második Békéscsaba és a dobogó harmadik fokán álló Szarvas is legyőzte Csongrád-Csanád megyei ellenfelét, méghozzá nagyon magabiztosan.
Visszavágtak az előrés fiatalok
Egy héten belül két Békés vármegyei rangadót nyert meg magabiztosan a Békéscsabai ENKSE U21-es női csapata az NB II.-ben, a Gyula után vasárnap a Szarvast is felülmúlta Fábián Csaba együttese, amely fellépett a dobogóra.
Csabai siker a női rangadón
Elveszítette veretlenségét az NB II H-csoportjában éllovas Gyulasport. A fürdővárosiakat a 20 perc után magára találó Békéscsabai ENKSE U21 győzte le a 7. fordulóban. Azért, hogy még inkább összerázódjon a mezőny első fele, a szarvasiak is tettek, akik némi meglepetésre Bácsalmáson tudtak győzni remek játékkal.
Vendégségben is otthonosak voltak a lányok
Háromhetes szünet után a 6. fordulóval folytatódott az NB II.-es női kézilabda-bajnokság. A háromból két Békés vármegyei csapat volt érdekelt a hétvégén, mindkettő győzelemmel zárt, a 3. helyen álló Szarvasi NKK a K. Szeged, a 4. pozíciót elfoglaló Békéscsabai Előre NKSE U21 a Mezőtúr otthonából happolta el a bajnoki pontokat.
Biztos gyulai siker Algyőn
Megerősítette vezető helyét az NB II.-es bajnokság Dél-keleti csoportjának H-jelű nyolcasában a Gyulasport női csapata, amely a 6. fordulóból előrehozott mérkőzésen az üldöző Algyő otthonában diadalmaskodott, méghozzá meggyőző, jelentős különbséggel.
A csabai fiatalok bravúrgyőzelme
Nem hibáztak a Békés vármegyei csapatok a női NB II.-es kézilabda-bajnokság 5. fordulójában. A békéscsabai fiatalok kitűnő játékkal verték meg az erős Algyő együttesét, a Szarvas és a Gyula hozta a papírformát.
Zsiga Zsannával nem bírtak a szarvasiak
Vármegyei rangadót rendeztek az NB II.-es női kézilabda-bajnokság 4. fordulójában. Szarvason – bár jól kezdett a hazai együttes – a jó védekezésnek és a sikeres kapuscserének köszönhetően végül érvényesült a papírforma. A Békéscsabai Előre NKSE U21-es csapata nagy csatára késztette a házigazda bácsalmásiakat, s ha nagyobb hittel állnak hozzá a mérkőzéshez, pontot, pontokat is szerezhette volna.
Kiélezett meccset nyert a Gyula
Tökéletes hétvégét zártak a Békés vármegyei női kézilabdacsapatok, hiszen mindhárom együttes harminc szerzett gól fölött teljesítve begyűjtötte a két bajnoki pontot. A Gyula ráadásul rangadót nyert, a mindig erős és veszélyes Bácsalmást múlta felül egyetlen góllal, és három forduló után vezeti a H-csoportot.
Egy félidő is elég volt a gyulai lányoknak
Az NB II.-es női kézilabda-bajnokság második körét is kétharmadosra teljesítették a vármegyei csapatok, hasonlóan a nyitányhoz. Ezúttal a Szarvas maradt pont nélkül a tavaly még egy szinttel feljebb szereplő Algyő otthonában. A Gyula és a Békéscsabai Előre ellenben szegedi riválisokat múlt felül magabiztosan.
Gyulai és szarvasi győzelem kezdésként
Szarvasi sikert hozott az NB II-es női kézilabda-bajnokság nyitó fordulójának vármegyei rangadója. A tapasztaltabb játékosokat felvonultató Körös-parti alakulat az előrés fiatalokat múlta felül, a másik találkozón pedig a gyulaiak valósággal kiütötték az újonc vendéglátójukat.
A csabai fiatalok is bezárták az évet
A Mizse KC számára volt tétje az NB II-es női kézilabda-bajnokság hétvégi játéknapjának egyetlen Békés vármegyei érdekeltségű mérkőzésén, melyen a békéscsabaiak U22-es csapata volt a vendég.
A legtöbb csapat nyári pihenőre tért
A Szarvasi NKK, a Gyulasport és a Szeghalmi NKC is győzelemmel zárta az NB II-es női kézilabda-bajnokság utolsó előtti fordulóját. Az évadból már csak két találkozó van hátra, a vármegyei együttesek döntő többsége is nyári pihenőre vonulhat.
Szoros derbit nyertek a gyulaiak
A békéscsabai fiatalok, a gyulaiak nehezen nyertek az NB II.-es női kézilabda-bajnokság 20. fordulójában. A csabaiak „kisebbik” szegedi csapat otthonában győztek, a fürdővárosaik pedig a Békés vármegyei rangadón az erős Szarvas ellen. Az orosháziak kiválóan helytálltak a bajnok Szegedi NKE csapatával szemben.
Az ezüstérem egyik várományosával az EURONOVEX USE együttesével csapott össze a Gyulasport női kézilabda-csapata a hétvége egyetlen NB II-es találkozóján. Az első félidő szoros játékot hozott, szünet után tovább acélosodott a hazaiak védekezése, a kapusteljesítmény is feljavult, és színvonalas mérkőzésen meggyőző, ötletes jó játékkal megérdemelt győzelmet arattak.
Bronzérmes a Szeghalom
A Szarvas, a Gyulasport és a Szeghalom is győztesen került ki az NB II-es női bajnokság hétvégi, 19. fordulójának küzdelmeiből. A sárrétiek ráadásul megyei derbin elért sikerükkel megszerezték a bronzérmet.
Megerősített dobogós pozíció
A NB II-es női kézilabda-bajnokság 22. fordulójából előrehozott mérkőzést játszott le hét közben a Szeghalmi NKC együttese. A sárrétiek érvényre juttatták a papírformát Szegeden, ezzel megerősítették harmadik helyüket.
Az utolsó fordulóból előrehozott két mérkőzést játszottak le hétvégén az NB II-es női kézilabda-bajnokságban. A maga nemében mindkét helyszínen borult az előzetes papírforma. Orosházán a helyi fiatalok alaposan megszorongatták a Szarvast és végül csak a rutintalanságuk áldozatai lettek, a csorvásiak viszont elmaradtak önmaguktól, így simán alulmaradtak a sereghajtóval szemben.
Harmadszor nyertek az orosházi fiatalok
Két hétvégére tevődött a 18. forduló programja az NB II-es női kézilabda-bajnokság Dél-keleti csoportjában. A viharsarki együttesek közül a Békéscsaba, a Gyula és a Szeghalom már a húsvéti ünnep előtt letudta a penzumot, a csorvásiak, az orosháziak és a szarvasiak az eredetileg kitűzött rendet tartották. Előbbi két csapat egymással vívott szoros csatát Orosházán, a Körös-partiaknak viszont az ezüstérmes otthonában volt jelenésük.
Az ünnepek miatt szünet volt az NB II-es kézilabda-bajnokságokban. A hölgyeknél két viharsarki vonatkozású találkozót így is lejátszottak a következő heti programból előrehozva. A gyulaiak hazai pályán alaposan megszorongatták a bajnoki cím várományosát, a csabai fiatalok ugyanakkor nem tudták feltartóztatni a tavasszal nagyot „futó” szeghalmiakat.
Gyulai és szeghalmi verseny az éremért
Az NB II-es női kézilabda-bajnokság hétvégi 17. játéknapját ötvenszázalékos teljesítménnyel könyvelhették el a viharsarki alakulatok. A programot két vármegyei derbi is színesítette, Szeghalmon és Szarvason is a házigazdák diadalmaskodtak a korosztályos csapatokkal szemben. A gyulai együttes Bácsalmásról szállította haza a két pontot, ezzel a sárrétiekkel egyetemben versenyben maradt a bronzéremért, a csorvásiak viszont szoros csatában alulmaradtak a Lajosmizsével szemben.
A sárrétieket Szarvason sem tudták feltartóztatni
Gyulai és szeghalmi sikereket tartogatott az NB II-es női kézilabda-bajnokság hétvégi 16. fordulójának két viharsarki összecsapása. A fürdővárosiak hazai környezetben múlták felül a csorvásiakat, a sárrétiek pedig Szarvasról vitték haza a pontokat. Nyertek a békéscsabai fiatalok is a Mezőtúr ellen, az orosháziaknak viszont nem termett pont Lajosmizsén.
Női forduló a papírforma jegyében
Öt viharsarki alakulat lépett pályára az NB II-es női kézilabda-bajnokság 15. fordulójában, mivel a csorvásiak már korábban letudták a játéknapra eső faladatukat. Tulajdonképpen a papírforma szerint alakultak a hétvégi eredmények, az esélyesebb együttesek dolgát legfeljebb megnehezíteni tudták a az ellenfelek.
Csak az arany-várományosokkal szemben nem termett pont
Az NB II-es női kézilabda-bajnokság hétvégi 14. játéknapján jól teljesítettek a viharsarki csapatok. Közülük csak a csorvásiaknak és a szarvasiaknak nem jutott pont, akiket a mezőnyből kimagasló két bajnokesélyessel hozott össze a sorsolás. A Gyula viszont hazai környezetben volt magabiztos, a Szeghalom és kellemes meglepetésre az Orosháza pedig idegenben aratott győzelmet.
A válogatott programja miatt szünet volt az NB II-es női kézilabda-bajnokságokban, a Dél-keleti csoportban azonban két viharsarki vonatkozású, későbbre tervezett találkozót is lejátszottak vasárnap. Mindkét meccs helyszíne Békéscsaba volt, ahol előbb a megfiatalított csorvási együttes szerezte meg első idei pontjait a 15. játéknapra kisorsolt K. Szeged ellen. Ezt követően az e hétvégi programot előrehozva, a békéscsabai utánpótlás aratott bravúros sikert a dobogós Bácsalmással szemben.
Csabai és szeghalmi siker a helyi rangadókon
Az idegenbeli csapatok sikerével zárultak az NB II-es női kézilabda-bajnokság hétvégi viharsarki rangadói. A 13. játéknapon a csorvásiak az Előre fiataljaival, a gyulaiak a Szeghalommal szemben maradtak alul nagy küzdelem árán. A rutinos szarvasi együttes bravúros pontot szerzett az éremre hajtó Bácsalmáson, az orosházi lányok viszont nem tudták tartani a lépést a bajnokaspiráns EUSE gárdájával.
Tavaszi nyitány ötvenszázalékos mérleggel
Két hónapnyi pihenőt követően, hétvégén folytatódtak a küzdelmek az NB II-es női kézilabda-bajnokságban. A Délkeleti csoport tavaszi nyitányán a hat viharsarki együttes közül három is sikerrel debütál. A békéscsabai fiatalok és a szarvasiak megyei derbit nyertek, a gyulaiak és a szeghalmiak viszont eltérő eredményt értek el a mezőny két szegedi alakulatával szemben, melyeket szakmai tekintetben nem érdemes összevetni.
Idényzárás az NB II-es női bajnokságban
Már csak két megyei vonatkozású mérkőzés maradt hétvégére, az NB II-es női kézilabda-bajnokság záró körére, mivel több csapat korábban lejátszotta az aktuális párharcát. Szarvason a rutinos házigazdák papírforma győzelmet arattak az orosházi fiatalokkal szemben, a gyulaiak ezzel szemben Szászbereken csak megszorongatni tudták az aranyéremre is esélyesnek tartott vendéglátójukat.
Nagyot játszottak a szeghalmi lányok
A szeghalmi lányok bravúrjától volt hangos a szakma az NB II-es női kézilabda-bajnokság hétvégi 10.napján. Zsadányi Sándor alakulata a bajnoki címről talán épp most lemondani kényszerű Bácsalmás otthonából szállították haza a két pontot. Első győzelmüket ünnepelhették az alsóházi derbin az orosházi fiatalok, ellenben a szarvasiak és a tartalékos csorvásiak számára nem termett babér a dobogóra, illetve aranyéremre avanzsáló riválisok otthonában.
Szarvas nyerte a megyei női derbit
Az NB II-es női kézilabda-bajnokság hétvégi 9. fordulójában csak a szarvasiak és a békéscsabaiaknak termett két pont. Előbbiek a Gyula elleni rangadót „húzták be”, utóbbiak a szegediek elleni korosztályos csatát nyerték könnyedén. A többi viharsarki gárdának a dobogós riválisok jutottak, ezért esetükben kevésbé meglepő, hogy elmaradtak a sikerek.
Idegenben nyert a Szeghalom és a Szarvas
Szeghalmi sikert hozott az NB II-es női kézilabda-bajnokság 8. játéknapi megyei derbije. A sárrétiek szoros kemény meccsen múlták fel a házigazda csorvási csapatot. A gyulai lányoknak egy félidőnyi jó játék is elegendő volt a Mezőtúr ellen, a szarvasiak Szegeden gyűjtötték be a pontokat, helyet cserélve ezzel a vendéglátókkal. A két utánpótláscsapatnak ezúttal kijutott a jóból, hiszen a csabaiak és az orosháziak is bajnokesélyessel kerültek szembe, és amíg erővel bírták, tartották is magukat.
Nem boldogultak a bajnokaspiránsokkal
A gyulai és a szarvasi együttes is bajnokesélyes riválissal szemben maradt alul, az NB II-es női kézilabda-bajnokság hétvégi 7. fordulójában. Megyei rangadó is volt, melyen a csorvási lányok kiélezett mérkőzésen múlták felül az orosháziakat.
A gyulaiak elvették a Bácsalmás veretlenségét
Az NB II-es női kézilabda-bajnokság Dél-keleti csoportjában a 6. forduló mérkőzései kerültek terítékre. A játéknap rangadóján a gyulai csapat szoros csatában legyőzte az eddig veretlenül menetelő Bácsalmást, ezzel sokat javított pozícióján a dobogós helyekért folyó külön versenyben. Két szoros megyei derbit is rendeztek hétvégén: Orosházán a szeghalmi együttes nyerte a fiatalok párharcát, Békéscsabán viszont hazai siker született a rutinos Szarvas ellenében. Az idegenben szereplő csorvásiaknak ezúttal nem termett babér.
Magabiztos sárréti és előrés siker
Az NB II-es női kézilabda-bajnokságban ezen a hétvégén sem rendezte fordulót, két megyei együttes mégis pályán volt, mert előrehozta a december derekán esedékes idényzáró találkozóját. A hazai környezetben szereplő szeghalmi fiatalok 9, a csabaiak 7 góllal múlták felül aktuális ellenfelüket.
Izgalmas finisben nyert a Csorvás
Az NB II-es női kézilabda-bajnokságban szünet volt hétvégén. Ezt kihasználva a Mezőtúr és a Csorvás előrehozta a 11. fordulóra kisorsolt, december közepén esedékes mérkőzésén. Kiélezett csatában dőlt el a pontok sorsa a végjátékban jobban koncentráló megyei alakulat javára.
Fiatalok csatáztak Szeghalmon
A november második felére esedékes egymás elleni mérkőzését játszotta le szerda este a szeghalmi és a békéscsabai csapat az NB II-es női kézilabda-bajnokságban. A fiatalokat felvonultató két gárda az első félidőben változatos, szoros csatát vívott, szünet után azonban a vendégek serdülő korú játékosai nem tudták kiegyenlíteni a házigazdák fizikális fölényéből adódó helyzeti előnyét.
Vendégcsapatok nyerték a megyei derbiket
Mindkét megyei rangadó a vendégek sikerével zárult, az NB II-es női kézlabda-bajnokság hétvégi 5. fordulójában. A csorvási lányok a Gyulával, a szeghalmi fiatalok a Szarvassal nem boldogultak. A két magasabb szintű viharsarki klub utánpótlás együtteseinek sem termett pont ezúttal, bár az Előre mezőtúri veresége nem várt fejleménynek számít.
Rendre a rutinosabb csapat diadalmaskodott
A két hétvégére tagolódó 4. forduló mérkőzéseit játszották le az NB II-es női kézilabda-bajnokságban. Négy megyei alakulat volt érdekelt, a Szarvas és a Csorvás már az előző héten letudta az aktuális találkozóját. A gyulai megyei derbin a sok jó hazai egyéni teljesítmény magabiztos sikert ért az orosházi ifikkel szemben. A csabai utánpótlás gárda a tavaly még a második vonalban szereplő szegediekkel nem bírt, a sárréti fiatalok pedig Lajosmizsén szenvedtek váratlanul nagy különbségű vereséget.
Előrehozott meccseket játszottak az NB II-ben
Az eredeti program szerint hétvégén pihenő lett volna az NB II-es női kézilabda-bajnokságban két megyei csapat is előrehozta azonban a 4. fordulóra esedékes mérkőzését, illetve Gyulán már a decemberre esedékes 10. játéknap párharcát vívták. A lejátszott találkozókon a szarvasiak és a gyulaiak fölényes győzelmet arattak, a csorvásiakat pedig nüanszok választották el a pontszerzéstől Szegeden.
Csak a szeghalmi lányok tudtak nyerni
A féltucat megyei csapat számára nem túlságosan jól alakult az NB II-es női kézilabda-bajnokság hétvégi harmadik fordulója. Az a kivételes eset állt elő, amikor a program nem tartogatott viharsarki derbit. Így viszont mindössze a szeghalmi lányok tudtak az ellenfelük fölé kerekedni, illetve a szarvasiaknak jutott még pont Szegeden. Mutatjuk a heti összefoglalót.
Brillíroztak a csabai és szeghalmi fiatalok
Hazai sikerek születtek az NB II-es női kézilabda-bajnokság hétvégi megyei derbijein. Az újonc szeghalmi együttes a Gyulával szemben, a csabai utánpótlás pedig a Csorvás ellen nyert meggyőző különbséggel. Az orosházi fiataloknak idegenben, a rutinos szarvasi alakulatnak odahaza nem termett babér egy-egy bajnokjelölt rivális ellen.
Ötvenszázalékos mérleg a nyitányon
Csorvási és békéscsabai sikereket hozott az NB II-es női kézilabda-bajnokság nyitó fordulójának két megyei derbije. Mellettük a gyulai csapat kezdett győzelemmel, az újonc Szeghalom nem járt eredménnyel a tavaly még NB I B-ben szereplő szegedi alakulat otthonában. Mivel a 12 tagú Dél-keleti csoport felét viharsarki együttesek adják, szinte minden körre jut majd helyi vonatkozású rangadó.
Gyulai siker a felkészülési emléktornán
A házigazda Gyulasport sikerével zárult, a négy női kézilabdacsapat részvételével Gyulán lebonyolított szombati Mahler Brigitta-emléktorna, mellyel a fürdővárosi kézilabdás társadalom a fiatalon elhunyt egykori kiváló beállósnak állít emléket.
Rutinos játékosok érkeztek Gyulára
Elkezdte a felkészülést a 2022/2023-as NB II-es bajnoki évre a CZ-Gyulasport női kézilabdacsapata. Zöldi-Tóth Katalin vezetőedzőnek csak két távozóval kellett számolnia, a tavalyi fiatal keret nagy része egyben maradt.
Tét nélküli évzáró a női NB II-ben
A csapatok többsége számára már nem igazán bírt téttel az NB II-es női kézilabda-bajnokság hétvégi évzáró fordulója, hiszen korábban eldőlt már, hogy ki hol zár a tabellán. Ennek ellenére a játékosok igyekeztek függetleníteni magukat ettől, és derekasan küzdöttek a siker érdekében. A gyomaendrődiek és a gyulaiak is eredményes finálét tartottak, a szarvasiak és a csorvásiak részéről elmaradt a pontszerzés.
Nyeretlenek maradtak a megyei együttesek
Nem igazán volt sikere a megyei női csapatok számára az NB II-es kézilabda-bajnokság utolsó előtti fordulója. Az egyaránt hazai pályán szereplő négy együttes közül mindössze az orosházi fiataloknak jutott egyetlen pont, a többiek nem jártak sikerrel. Mentségükre szóljon, hogy valamennyien a tabellán előttük álló riválissal szemben kényszerültek főhajtásra.
Százgólos meccs Gyomaendrődön!
Csak a szarvasi csapat számlája gyarapodott pontokkal az NB II-es női kézilabda-bajnokság 20. fordulója során, amely a csoport sereghajtóját múlta felül. Nem jártak ilyen sikerrel a gyomaendrődiek a bajnokkal szemben, az orosházi fiataloknak sem termett babér a szomszédvárban, a csorvásiak pedig kiélezett csatában maradtak alul Szegeden. A gyulaiak hétvégi pihenőn voltak, mivel már korábban lejátszották a mezőtúri mérkőzésüket.
Szoros csatát nyertek a gyulaiak
A megyei csapatok java már az előző héten letudta az NB II-es női kézilabda-bajnokság 19. fordulójára eső penzumát, egyedül a gyulaiak meccs esett a játéknapnak abba a felébe, melyet most hétvégén játszottak. A fürdővárosiak számára a jó képességű szegedi együttes kiváló erőfelmérőül szolgált, sikerükkel megerősítették a tabellán elfoglalt negyedik pozíciójukat.
Megküzdött a pontokért a Csorvás és a Szarvas
Csak a fele programot bonyolították le az NB II-es női kézilabda-bajnokság 19. fordulójában, három mérkőzés az előttünk álló szombatra maradt. A gyulai csapat ugyanakkor máris lejátszotta a 20. játéknapra eső párharcát, melyet a papírformának megfelelően nyert is Mezőtúron. A gyomaendrődi megyei derbi szoros meccsen ért véget az esélyesebb Szarvas győzelmével, miként a Csorvás is nagy csatában múlta felül a Vásárhelyt. A listavezető kecskeméti együttes Orosházán aratott diadalával gyakorlatilag bajnoknak tekinthető.
Hozták a papírformát az orosháziak
Az ünnepeket kihasználva, lejátszotta az NB II-es női kézilabda-bajnokság utolsó játéknapjára kisorsolt mérkőzését az Orosházi NKC II-es csapata. Nagy Ferenc ifjú tanítványai a várakozásoknak megfelelő győzelmet arattak a sereghajtók közé tartozó Mezőtúr otthonában.
Az esélyesebb női csapatok nyertek
A papírforma jutott érvényre a megyei csapatok mérkőzésein, az NB II-es női kézilabda-bajnokság hétvégi 18. fordulójában. Az tabellán magasabban jegyzett együttesek rendre könnyedén hozzájutottak a két ponthoz. Csupán a legelőkelőbb pozíciót elfoglaló szarvasi hölgyeket állították komoly kihívás elé az orosházi fiatalok, de eltérő félidők után a rutinosabb Körös-partiak végül csak „behúzták” a meccset.
Megszakadt a gyulaiak tavaszi nagy sorozata
A Szarvas és az Orosháza sikerével zárult az NB II-es női kézilabda-bajnokság hétvégi 17. fordulója két megyei vonatkozású derbije. Békéscsabán a két dobogóért küzdő együttes párharcát a szarvasiak jobb első félidei játékkal nyerték, Orosházán viszont a hazai fiatalok szerencsés győzelmet arattak a jól finiselő gyomaendrődiek ellen. Gyulán a jó passzban lévő hazai gárda a listavezetőt fogadta, de nem bírt vele, így első tavaszi vereségét könyvelte el.
A gyulaiak megtörték a szarvasiak lendületét
Két megyei derbire is sor került a női NB II-es kézilabda-bajnokság hétvégi, 16. fordulójában. Szarvason a házigazdák tavaszi veretlenségének a Gyula vetett végett, ezáltal a fürdővárosiak előtt is megnyílt az út a dobogóra. Ugyanez vonatkozik a Gyomaendrődöt két vállra fektető csorvásiakra, akik az előttünk álló játéknapon fogadják a szarvasiakat. Nem esett szó még az orosházi fiatalokról, akik hozták a kötelezőt a sereghajtó ellen.