asztalitenisz

Balogh Ágnes Kíra volt a legeredményesebb

Az ifjúsági válogatott Balogh Ágnes Kíra a legeredményesebb megyei női versenyzőnek bizonyult

Gödöllőn folytatódott az idei felnőtt országos asztalitenisz bajnokság. Női egyéniben több viharsarki érdekeltség volt és a sikerek sem maradtak el.

Hudák Dorina (ASE Orosháza) csoportjában két győzelemmel, és egy vereséggel második lett, így feljutott a főtáblára. Klubtársa Varga Bernadett nem tudta kiharcolni a legjobb 32 közé jutást a selejtező csoportjából. Balogh Ágnes Kíra, a Békési TE ifjúsági válogatott játékosa csoportelsőként jutott a főtáblára. Ágota Csilla (Békési TE) egy négyes csoportba került, és nem jutott tovább a 32 közé.
A főtáblán Békés megyei rangadót rendeztek a 16 közé jutásért, amelyet a balkezes békési Balogh Ágnes Kíra nagy csatában nyert meg 4:2-re az orosházi Hudák Dorina ellen. A következő fordulóban a legjobb nyolc közé jutásért Imre Leila, a Budapesti Erdért SE asztaliteniszezője várt Kírára. A találkozót a rutinosabb – később a négy közé jutott – Imre nyerte 4:2-re, de minden dicséretet megérdemel a fiatal békési lány, aki a 9–16. helyen végzett.

Szántosi Dávidot válogatott rivális búcsúztatta

Szántosi Dávid belekóstolt a felnőtt miliőbe

Gödöllőn csütörtökön folytatódott az idei felnőtt országos asztalitenisz bajnokság. A férfiaknál egyéniben a 15 éves Szántosi Dávid, a Szarvasi Körös ASE játékosa csoport másodikként a főtáblára jutott.

A nyolc közé jutásért a szarvasi fiatal a válogatott Lakatos Tamással, a francia Amiens játékosától 4:0-ás vereséget szenvedett. Mint edzőjétől, Fest Attilától megtudtuk teljesítményéért Szántosi Dávid 48 ranglista pontot kapott, és bekerült a felnőtt ranglistán a legjobb harminc közé.
Női párosban Hudák Dorina (ASE Orosháza) a KSI-s Letanóczki Dalmával az oldalán 3:0-ra kikapott a későbbi győztes Madarász Dóra (Lille Metropole), Fazekas Mária (Budaörs) duótól. A Varga Bernadett (ASE Orosháza), Pad Franciska (Nyíregyháza) pár a Dari (Budaörs), Fejős (Statisztika) kettőstől szenvedett 3:0-ás vereséget. Az Ágota Csilla, Balogh Ágnes Kíra (Békési TE) duó első mérkőzését megnyerte, majd a négy közé jutásért kikapott a későbbi ezüstérmes Fehér Orsolya, Harasztovich Fanni (TSV Schwabhausen, Szekszárdi AC) kettőstől, így az 5–8. helyen végzett.

Szántosi Dávid bronzérmes párosban

Az érmes párosok, balról harmadik a szarvasi Szántosi Dávid

Szerdától Gödöllőn zajlik az asztaliteniszezők egyéni országos bajnoksága. A verseny a férfi párosok küzdelmével kezdődött, s már a rajt előtt nyilvánvaló volt, hogy ebben a számban nem lesz címvédés, ugyanis a tavalyi győztes Ecseki Nándor, Szudi Ádám duó nem nevezett.

A Szarvasi Körös ASE 15 éves fiatalja, Szántosi Dávid (képünkön) oldalán ifjúsági válogatottbeli társával, Huzsvár Erikkel (KSI) egészen az elődöntőig jutott, ahol 3:0-ra kikapott a Kishegyi Ákos, Ócsai Máté (Dunakeszi, Ceglédi VSE) kettőstől, így bronzérmet szerzett.
A bajnoki címet az 52 éves szegedi Vitsek Iván, és a mindössze 19 éves Terék Norbert (BVSC-Zugló) kettős szerezte meg, miután a fináléban 3:2-re nyert a Kishegyi, Ócsai pár ellen.

Eredmények. Elődöntő: Kishegyi Ákos, Ócsai Máté (Városi SE Dunakeszi, Ceglédi VSE)–Huzsvár Erik, Szántosi Dávid (KSI, Szavasi Körös ASE) 3:0 (6, 6, 10), Terék Norbert, Vitsek Iván (BVSC-Zugló, Szegedi AC)–Lakatos Tamás, Juhász Patrik (Amiens STT, BAAC Baden) 3:2 (7, 9, –9, –4, 7).
Döntő: Terék, Vitsek–Kishegyi, Ócsai 3:2 (6, 8, –9, –3, 5).

Meccset „fogtak” a Budaörs ellen

A serdülő válogatott Hudák Dorina egyre markánsabban teljesít az orosházi extraligás csapatban

Az orosházi asztaliteniszezők vasárnap vereséggel zárták az extraligás női csapatbajnokság budapesti fordulóját, miután nem bírtak a csoport élén álló Budaörssel. Az NB II-ben aranyérmes berényiek mérkőzést sem veszítettek, a harmadik helyezett békésiek viszont Kecskeméten hagytak egy pontot. Akad egy megyei meccs az NB III-ban is, ahol az Eötvös DPSE nem boldogult a bajnokcsapattal.

Budaörsi SC–ASE Orosháza 6:1
Extraligás női csapatbajnoki asztalitenisz-mérkőzés, Budapest. Orosházi győztes: Hudák Dorina.
A vasárnapi délelőtti mérkőzésen a listavezető Budaörs a papírformának megfelelően magabiztosan nyert. Az orosháziak egyetlen győzelmét Hudák Dorina szerezte, aki 3:0-ra verte Juhász Emmát.

Hed-Land SSE Mezőberény II.–Pénzügyőr SE 18:0
NB II-es csapatbajnoki asztalitenisz-mérkőzés, Mezőberény. Mezőberényi győztesek: Csetle Zoltán 4, Tóth Sándor 4, Szűcs Sándor 4, Molnár Levente László 4, valamint a Csetle Zoltán, Szűcs Sándor, és a Tóth Sándor, Molnár Levente László páros,
A bajnok hazai csapat ilyen különbséggel is teljesen megérdemelten győzött a fővárosiak ellen.
Kecskeméti Spartacus SK–Békési TE II. 9:9
NB II-es csapatbajnoki asztalitenisz-mérkőzés, Kecskemét. Békési győztesek: Ágota Csilla 2, Bunda Szabolcs 2, Vizsnyai Dávid Imre 2, dr. Zahorán Kristóf 2, és az Ágota Csilla, Bunda Szabolcs páros.
Fordulatos mérkőzésen, igazságos döntetlen született.

Kiskunmajsai AC I.–Eötvös DPSE Orosháza 13:5
NB III-as csapatbajnoki asztalitenisz-mérkőzés, Kiskunmajsa. Orosházi győztesek: Farkas Dávid 2, Gigacz Ferenc, Farkas Rudolf, és a Farkas Dávid, Farkas Rudolf páros.
A pontveszteség nélkül bajnoki címet ünneplő hazaiak magabiztosan nyertek.

Sima győzelemmel zártak a berényiek

Vajda Viktor simán hozta le a mérkőzéseit. Fotó: MOATSZ.hu

Az extraligás női csapatbajnokság budapesti fordulójában szombaton egy vereséggel és egy döntetlennel folytatta szereplését az orosházi asztaliteniszcsapat. Bogdánffy Csaba együttese az Erdért ellen csupán egyetlen egyéni tudott megnyerni, a kecskemétiekkel szemben viszont pontot szerzett a fiatal trió. Ütőt ragadt a berényi férfi alakulat is, amely hibátlan teljesítménnyel fejezte be extraligás karrierjét.

Bp. Erdért SE–ASE Orosháza 6:1
Extraligás női csapatbajnoki asztalitenisz-mérkőzés, Budapest. Orosházi győztes: Fejős Anna.
A tabella második helyén álló fővárosiak a papírformának megfelelően biztosan győztek. Az orosháziak egyetlen győzelmét Fejős Anna aratta Tóth Kata ellen. Érdekesség, hogy a saját nevelésű fiatal Hudák Dorina szettet nyert a rutinos, válogatott kerettag Ambrus Krisztina ellen.
Kecskeméti Spartacus SK–ASE Orosháza 5:5
Extraligás női csapatbajnoki asztalitenisz-mérkőzés, Budapest. Orosházi győztesek: Fejős Anna 2, Hudák Dorina, Nagypál Márta, és a Czeglédi Szilvia, Fejős Anna páros.
Az orosházi páros sikert követően Fejős Anna legyőzte a korábban Orosházán is szerepelt román Ciurcuit, így 2:0-ás előnyre tettek szert. A folytatásban Hudák Dorina 3:2-re kikapott Drabanttól, de legyőzte Füle Katát. Végül igazságosnak mondható döntetlen született.

Hed-Land SSE Mezőberény I.–Diósgyőri VTK 7:0
Extraligás férfi csapatbajnoki asztalitenisz-mérkőzés, Mezőberény. Mezőberényi győztesek: Kiss Dániel 2, Szabó Krisztián 2, Vajda Viktor 2, és a Szabó Krisztián, Vajda Viktor páros.
A jó teljesítményt nyújtó berényi együttes magabiztos győzelmet aratott a bajnokság záró fordulójában.

Nem bírtak a szabolcsiakkal

Bogdánffy Csaba hasznos tanácsokkal látta el a Fejős Anna, Czeglédi Szilvia párost

Budapesten, az Ormai László Csarnokban pénteken megkezdődött az asztaliteniszezők női extraligás csapatbajnoksága utolsó fordulója. Az első mérkőzésen az ASE Orosháza a nyíregyháziakkal találkozott, szombaton két találkozó vár a viharsarkiakra, akik vasárnap a Budaörs ellen zárják le az évet.

ASE Orosháza–Női AC Nyíregyháza 2:6
Extraligás női csapatbajnoki asztalitenisz-mérkőzés, Budapest. Orosházi győztesek: Fejős Anna, és a Czeglédi Szilvia, Fejős Anna páros.
A párost Czeglédi Szilvia, Fejős Anna duó nyerte a Laskai Írisz, Adamik Csenge kettős ellen. A folytatásban az egyéni mérkőzések során csak szetteket tudtak nyerni az orosházi asztaliteniszezők. Az ASE egyetlen győzelmét Fejős Anna szerezte, aki jó játékkal 3:0-ra győzte le Fülöp Szilviát. Ezúttal Czeglédi Szilvia és Nagypál Márta sem tudott meccset nyerni.
Az Orosháza szombaton 10 órakor a Budapesti Erdért SE csapatával mérkőzik, majd 15.30 órakor a Kecskeméti Spartacus ellen áll asztalhoz, míg vasárnap 10 órakor a listavezető Budaörsi SC lesz az ellenfele.

Legfelsőbb szintre léphetnek a békési lányok

A békési lányok jövőre a legmagasabb szinten is kipróbálhatják magukat, amennyiben a gazdasági háttér is lehetővé teszi azt

Győrben és Budapesten rendezték meg az NB I-es női asztalitenisz csapatbajnokság rájátszását. A békési együttes a felsőházban az 1–12. helyért csatázott az ország másik felében, az orosháziak második számú alakulata pedig az alsóházban a 13–19. helyért küzdött a fővárosban. A békési hölgykoszorú fokozatosan javuló teljesítményt mutatva egészen a döntőig verekedte magát, ezzel megteremtve a lehetőségét a következő évi extraligás indulásnak.

Győri Bercsényi DSE–Békési TE 5:5
NB I-es női csapatbajnoki asztalitenisz-mérkőzés, rájátszás az 1–12. helyért, Győr. Békési győztesek: Balogh Ágnes Kíra 2, Szilágyi Lívia 2, Ágota Csilla.
Nagy csatában alakult ki a döntetlen, jobb szett aránnyal a Békés jutott tovább.
Békési TE–Vecsés SE 6:4
Rájátszás az elődöntőbe jutásért. Békési győztesek: Balogh Ágnes Kíra 2, Ágota Csilla 2, Szilágyi Lívia, és a Balogh Ágnes Kíra, Ágota Csilla páros.
A párost a békésiek nyerték, majd egyéniben is jó teljesítményt nyújtottak, és megérdemelten jutottak a legjobb négy közé.
Békési TE–Szekszárd AC II. 7:3
Rájátszás, elődöntő. Békési győztesek: Ágota Csilla 2, Balogh Ágnes Kíra 2, Szilágyi Lívia 2, és az Ágota Csilla, Balogh Ágnes Kíra páros.
A Tolna megyeiek 5:0-ás hátrányban szépítettek, de végül az egységesebb békési együttes magabiztosan nyert, bejutva a döntőbe.
Ambrus AA Soltvadkert–Békési TE 7:3
Rájátszás, döntő. Békési győztes: Balogh Ágnes Kíra 3.
A finálét az esélyesebb soltvadkertiek nyerték, a viharsarkiaknál Balogh Ágnes Kíra mindhárom ellenfelét legyőzte. A békésiek másodikok lettek az NB I-ben, ezzel jogot szereztek a következő idényben az extraligás indulásra.

ASE Orosháza II.–Kanizsa Sörgyár II. 9:1
Rájátszás a 13–19. helyért, Budapest. Orosházi győztesek: Hudák Dorina 3, Benkő Anett 3, Varga Bernadett 2, és a Hudák Dorina, Varga Bernadett páros.
Az orosháziak könnyedén nyerték a mérkőzést, és bejutottak a csoport döntőbe.
ASK Szeged–ASE Orosháza II. 6:4
Rájátszás a 13. helyért. Orosházi győztesek: Varga Bernadett 2, Benkő Anett, és a Hudák Dorina, Varga Bernadett páros.
Az orosháziak nagy csatában kaptak ki. Döntőnek bizonyult, hogy a csapat legjobbja Hudák Dorina nem tudott egyéni mérkőzést nyerni. Végül az ASE Orosháza a 14. helyen végzett.

Felemás viharsarki teljesítmény

Alacsonyabb osztályú mérkőzésekből sem volt hiány az asztaliteniszezők csapatbajnokságiban. A nyolc tagú NB II-es Délkeleti csoportban sereghajtó gyulaiak feladva a pályaválasztói jogukat, a két pozícióval előttük álló Kecskemét ellen szenvedtek súlyos vereséget, egy osztállyal lejjebb az utolsó fordulótól függetlenül negyedik helyen záró Eötvös DPSE a sereghajtó Szolnok otthonában nyert szoros meccset.

Gyulai AK–Kecskeméti Spartacus SK II. 3:15
NB II-es csapatbajnoki asztalitenisz-mérkőzés, Kecskemét. Gyulai győztes: dr. Várady Zsolt 3.
A gyulaiak feladták pályaválasztói jogukat. A kecskemétiek a papírformának megfelelően magabiztosan győztek. A fürdővárosiak közül egyedül dr. Várady Zsolt tudott nyerni három mérkőzést.

Jászkun Volán SC II.–Eötvös DPSE Orosháza 7:11
NB III-as csapatbajnoki asztalitenisz-mérkőzés, Szolnok. Orosházi győztesek: Farkas Dávid 4, Farkas Rudolf 3, Gigacz Ákos 2, Szenes Iván, és a Farkas Dávid, Farkas Rudolf páros.
Farkas Dávid és édesapja, Farkas Rudolf vezetésével megérdemelten győzött az egységesebb orosházi csapat.

Portugáliában versengett a kontinens

Szántosi Dávid hosszú verseny nélküli időszakot zárt le

Hosszú idő után rendeztek ismét nemzetközi utánpótlás asztalitenisz versenyt. A portugáliai Vila Realban az elmúlt héten az U13-as korosztálytól az U19-esig mérkőztek a fiatalok. Az egy hetes WTT Youth Contender-versenyen két Békés megyei fiatal fogott ütőt.

A fiúknál Szántosi Dávid, a Szarvasi Körös ASE 15 éves sportolója az U17 és az U15-ös korosztályban is asztalhoz állt. Az U17-esek között főtáblára jutott a szarvasi fiatal, ahol a 16 közé kerülésért nagy csatában 3:2-re kikapott az izraeli Almortól, így a 17–32. helyen végzett. Az U15-ösök mezőnyében Szántosi Dávid, szintén kiharcolta a főtáblára jutást, ahol a nyolcaddöntőben, szoros mérkőzésen szenvedett 3:2-s vereséget szlovák Árpás Sámueltől, így a 9–16. helyet szerezte meg.

Az U19-es lányoknál Fejős Anna, az extraligás ASE Orosháza játékosa a csoportmérkőzések során először a balkezes német Anastasia Bondarevától kapott ki nagy küzdelemben 3:2-re, majd a szlovák Ema Cincurová győzte le 3:1-re, így csoportjában harmadik lett, és nem jutott tovább a főtáblára.

Erős hétvégi ellenfelekkel csatáztak

Balogh Ágnes Kíra a békésiek legjobbja volt mindkét hétvégi mérkőzésen

Kevés sikerélményben volt részük a hétvégi csapatbajnoki találkozókon érdekelt megyei asztaliteniszezőknek. A berényi extraligás együttesre a honi mezőny egyik legjobbja várt, a békési NB I-es alakulat erős ellenfelekkel duplázott, a második számú csapatnak is az NB II-es mezőny egyik acélos gárdájával kellett összemérnie az erejét.

Hed-Land SSE Mezőberény I.–Celldömölki VSE I. 1:6
Extraligás férfi csapatbajnoki asztalitenisz-mérkőzés, Mezőberény. Mezőberényi győztes: Vajda Viktor.
A tabella második helyén álló vendégek magabiztosan nyerték a találkozót. Az egyéni mérkőzések során több csata is szorosan alakult, de a hazaiak közül egyedül Vajda Viktor tudott nyerni 3:2-re Fazekas Péter ellen.

Békési TE I.–Apagy SE I. 11:3
NB I-es csapatbajnoki asztalitenisz-mérkőzés, Békés. Békési győztesek: Balogh Ágnes Kíra 3, Aranyosi Levente 3, Tarkó Áron 3, Biedermann Dániel2.
A párosok után a vendégek vezettek 2:0-ra. A folytatásban a 16 éves Balogh Ágnes Kíra vezetésével értékes győzelmet aratott a békési együttes.
Békési TE I.–Egri AK I. 6:8
NB I-es csapatbajnoki asztalitenisz-mérkőzés, Békés. Békési győztesek: Balogh Ágnes Kíra 2, Aranyosi Levente 2, Biedermann Dániel, Tarkó Áron.
A vasárnapi összecsapáson az egyéni mérkőzések során ezúttal is Balogh Ágnes Kíra nyújtott kiemelkedőt, aki két erős férfi ellenfelét győzte le. Az egriek legjobbjuknak, a bajnokság eddigi szakaszában több mint kilencvenszázalékos teljesítményt nyújtó Timafalvi Gergőnek köszönhetik a győzelmet, aki a párosban elért sikere után egyéniben mindhárom találkozóját hozta. A békésiek közül Tarkó Áron közel állt a bravúrhoz, végül kettejük párharcát, nagy csatában a Heves megyei játékos nyerte 3:2-re.

Békési TE II.–Jászkun Volán II. 7:11
NB II-es csapatbajnoki asztalitenisz-mérkőzés, Békés. Békési győztesek: Vizsnyai Dávid Imre 3, Bunda Szabolcs 2, Ágota Csilla 2.
A párosokat a szolnokiak nyerték, és végül megérdemelten vitték el a pontokat. A békésieknél bemutatkozott a 13 éves Szilágyi Lívia, aki nem okozott csalódást, két felnőtt férfi játékos ellen nyert egy-egy szettet.

error: Content is protected !!