Megtripláznák pontjaikat az okányiak

Az első pofonok sem törték meg a helyi labdarúgók lelkesedést Okányban, ahol tavaly nyáron helyezték teljesen új alapokra a csapat működését. A megye III. osztályú bajnokság őszi idényét követően 11. …

Szünet után korrigálták a hibákat

A Bács-Kiskun megyei I. osztályú bajnokság második helyén Jánoshalma vendégeként tartotta meg a bajnoki főpróbáját a Füzesgyarmati SK NB III-as labdarúgócsapata. A sárrétiek eltérő félidők végén nyerték a hat gólt …

Gólzáporos ladányi főpróba

Gólzáporos bajnoki főpróbát tartott vasárnap a Körösladány MSK NB III-as labdarúgócsapata, amely a Közép csoportban 15. helyen tanyázó Kecskeméti TE II-es együttese vendégeként jutott féltucat találatig. A sárréti együttes jövő …

Az első félidő lehet az etalon

Patinás klub, az egyszeres magyar bajnok Nagyváradi AC ellen tartotta a bajnokság főpróbáját a Békéscsaba 1912 Előre NB III-as labdarúgócsapata. A gyulai találkozó első félidejét a lilák uralták, szünet után …

Szünet után kerekedett felül a Gyarmat

Utolsó téli hazai felkészülési mérkőzését vívta szombaton a Füzesgyarmati SK NB III-as labdarúgócsapata. A piros-fehérek több játékosuk hiányában, pontosabb második félidei játékkal múlták felül a megye I. osztályú bajnokság második …

Ültek a csabai pontrúgások

A múlt szerdai találkozót követően ismét egymással tesztelt az Előre II és a Körösladány NB III-as labdarúgócsapata. A 4-es honvéd utcai utánpótlás bázis műfüves pályáján gól nélküli első félidőt követően, …

A kapuk előtt pontatlan volt az Előre

Szerda este a harmadik téli tesztmérkőzését játszotta a Békéscsaba 1912 Előre NB II-es labdarúgócsapata. A lila-fehérek a NB III-ban újoncként ragyogó őszi teljesítményt nyújtó Körösladányt fogadták a 4-es honvéd utcában. …