II. osztály

Az utolsó pillanatokban egalizált az éllovas

Míg az előző hétnek egyértelműen a címvédő volt a fő nyertese a vármegyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban, addig a szombati 24. játéknapon ugyanez az üldözőkre érvényes. A listavezető megyeri csapat ugyanis két pontot leadott a Csányi utcai városi derbin, míg üldözői nyertek. A kígyósi szomszédvári presztízscsata hazai sikerrel zárult.


Szomszédvári derbik a második vonalban

Rendhagyó módon már szombaton letudják a megye-kettes pontvadászatban érdekelt labdarúgók a 24. heti programot. A párosítás nem tartogat igazi rangadót a másodosztályú bajnokságban, lesz ellenben két pikáns szomszédvári rangadó. A békéscsabai és az újkígyósi derbi közül az utóbbit emeltük a többi mérkőzés elé.


Négy pontra nőtt a megyeriek előnye

A címvédő volt a fő nyertese a vármegyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság hétvégi 23. fordulójának. A mezőmegyeri együttes hazai pályán szerzett három pontot, ezzel szemben a legfőbb riválisai közül a VSE-MFC döntetlenre zárta otthoni meccsét, a Doboz pedig szabadnapos volt. Érdekesség, hogy a többi helyszínen kivétel nélkül a látogatók akarata domborodott ki.


Tartalékos csapatok randevúznak Bánhegyesen

Az éllovasok hazai pályán szerepelnek a hétvégi fordulóban vármegyei labdarúgás középső szintjén. Kivételt a dobozi csapat jelent, amely a másodosztályú bajnoki címre pályázó trió közül elsőként tölti le tavaszi szabadnapját. Ezt kihasználva, a Mezőmegyer és a VSE-MFC növelheti előnyét a harmadik helyezett riválissal szemben.


Egy pont jutott a dobogós triónak

Szoros meccseket hozott a vármegyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság hétvégi 22. játéknapja. Csak egy helyszínen volt egynél több gólnyi különbség a párharcokon, akadt három döntetlen, köztük a dobozi rangadó is pontosztozkodással zárult. A dobogósok között nem változott a sorrend, mivel az éllovas is „ikszelt”.


Rangadó Dobozon

Rangadó is színesíti a vármegyei labdarúgás második szintjének hétvégi programját. A harmadik helyen tanyázó őszi bajnok dobozi csapat szombaton azt a Végegyháza-Magyarbánhegyest fogadja, amely pillanatnyilag két ponttal és egy pozícióval előzi meg. A lista élén álló címvédőre sem vár egyszerű kihívás.


Maratoni sorozatok szakadtak meg

Hat hazai siker mellett csupán az őszi első dobozi csapat tudott idegenben nyerni, a vármegyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában. Két maratoni sorozat is megszakadt, miután a szentandrási csapat 15, az apácai pedig 17 sikertelen próba után nyert újra bajnoki mérkőzést. Az élen álló trió ezúttal sem nem hibázott.


Komlósra látogat az ősz bajnoka

A vármegyei labdarúgás középső szintjén a bajnokság utolsó harmada kezdődik hétvégén. A másodosztályú program 21. játéknapja nem igazán tartogat rangadót, érdekes párharcból viszont nem lesz hiány. Az éllovasok közül az idegenben szereplő doboziak feladata tűnik a legnehezebbnek.


A másodosztályban sincs már nyeretlen csapat

Nincs már nyeretlen csapat a vármegyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban, utolsókét a sereghajtó is megszerezte első győzelmét. Az élen állók idegenben győztek a 20. játéknapon, a VSE-MFC ráadásul gólarányt javított a csabai vasutasok otthonában. Hazai pályán csak a battonyai és a szabadkígyósi együttesnek termettek pontok.


Elekre látogat az ősz bajnoka

A hétvégi fordulóval a középső harmada zárul a vármegyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságnak, a harmadik vonalban pedig az idei második játéknap kerül terítékre az ünnepi pihenőt követően. A fölsőbb szinten hat meccs lesz szombaton, a hét rangadóját pedig vasárnap rendezik Eleken, ahová az őszi bajnok Doboz látogat. Lesz kiemelt meccs a harmadosztályban is.


Nyertek az esélyesebb csapatok, döntetlen a kiesési rangadón

A vármegyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában egyetlen kivétellel a tabellán magasabban jegyzett csapatok diadalmaskodtak. Egyedül a békésszentandrási alsóházi találkozó nem hozott döntést. Az éllovasok viszont nem hibáztak, függetlenül attól, hogy hazai pályán, avagy idegenben szerepeltek.


Szombati forduló a másodosztályban

A vasárnapi nemzeti ünnep miatt valamennyi NB-s és vármegyei szintű labdarúgó-mérkőzést szombaton játszanak le. A viharsarki másodosztályú bajnokságban a 19. játéknap programja kerül terítékre, több érdekesnek ígérkező találkozóval. Közülük is kiemelkedik a tavasszal remek formát mutató Kaszaper eleki vizitje.


Ismét kispadot kapott a tapasztalt mester

Csabacsűd után újabb másodosztályú együttes kispadján történt változás a héten. A kiesés által veszélyeztetett együttessel ellentétben utóbb az egyik élcsapat esett át edzőváltáson. A helyzetet a Szabadkígyóson elszenvedett hétvégi vereség váltotta ki.


Megtörtént az első tavaszi edzőcsere

A vármegyei labdarúgásban megtörtént a tavaszi idény első edzőcseréje. A három idei játéknapot pont nélkül lehozó csabacsűdi egyesületnél döntöttek úgy, hogy új szemlélettel próbálják meg fellendíteni a csapat teljesítményét. Az elnökség és Gombár György közösen hozta meg a döntést.


A címvédő volt a nevető harmadik

Nem az élen álló kettősről szólt a vármegyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság 18. játéknapja. Az élen álló dobozi csapat és az eddig első számú üldözőjének számító Végegyháza-Magyarbánhegyes is pont nélkül zárta a szombati idegenbeli túráját. Ezt kihasználva, fölényes hazai sikerével a címvédő Mezőmegyer állt az élre.


A harmadik vonalban is kitavaszodik

Míg a második vonalban már a harmadik idei forduló kerül terítékre, addig a vármegyei harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban ezen a hétvégén startol el a tavaszi küzdelem. A fölsőbb szinten a listavezető Dobozra az évet jól kezdő Kaszaper „feni a fogát”, nehéz meccs vár azonban a második helyen álló VSE-MFC gárdájára is Szabadkígyóson. A harmadik éllovas, a Mezőberényben rangadót nyerő Megyer saját közönsége előtt mutatkozik be.


Egyetlen gól döntötte el a berényi rangadót

Hat mérkőzést játszottak le szombaton a vármegyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság tavaszi második fordulója keretében, egy a VSE-MFC sereghajtó elleni csatája pedig vasárnapra maradt. Kevés volt a gól, a hét mezőberényi rangadóját is egyetlen találat döntötte el. A legaktívabbnak a listavezető Doboz, valamint a Kaszaper támadói bizonyultak.


Fókuszban a mezővárosi rangadó

A tavaszi második fordulóra kisorsolt mérkőzéseket rendezik szombaton és vasárnap a vármegyei másodosztályú labdarúgó-bajnokságban. Gyulán és Dobozon is szomszédvárak csapnak össze, a programból azonban kimagaslik a mezővárosi rangadó. Mezőberényben két olyan gárda találkozik, amely jó esélyekkel pályázik arra, hogy dobogón zárja az évet.


Pontokat hullajtott Lőkösön a listavezető

Két és fél hónapos szünet után kitavaszodott a vármegyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban. Az évnyitó forduló nem volt mentes a meglepetéstől, hiszen a listavezető dobozi csapat pontokat hullajtott Lőkösházán. A közvetlen riválisok ugyanakkor sorra három ponttal gyarapodtak, így a mezőny eleje alaposan összetömörült.


Újkígyóson máris rangadót rendeznek

Érdekes párharcokból és rangadóból sem lesz hiány, a vármegyei labdarúgás második vonalának hétvégi tavaszi nyitányán. A 16. játéknapon a négy pont hátránnyal második helyen álló Végegyháza-Magyarbánhegyes csapatára nyomban kiemelt mérkőzés vár az őszi idény végére nagyon lendületbe jövő Újkígyós otthonában. A listavezető Doboz is idegenbe látogat, a dobogós trióból csak a Mezőmegyer játszik pályaválasztóként igaz a narancssárga-feketék sem hazai közönség előtt lépnek pályára.


Fiatalokkal a fedélzeten kezdik az évet Újkígyóson

Az Újkígyós FC labdarúgócsapata a II. osztályú bajnokságban elválasztja a mezőny első és hátsó felét. A téli holtidőt nyolcadik helyen töltő kígyósi alakulatot jegyezhetnék előrébb is, amennyiben nem „szunnyadja” át az őszi idény első harmadát. Csak a hatodik játéknapon szerezte meg első győzelmét, azt követően viszont szépen kiteljesedett.


Megyeren tovább folytatják az építkezést

A Békés Vármegyei Teremkupa szeghalmi selejtezője jelentette a ráhangolódást a téli felkészülésre a Mezőmegyer SE labdarúgói számára. Ezen a héten már „bele is csapott a lecsóba” a vármegyei II. osztályú bajnokság harmadik helyén álló csapat, amely Lőrinci Attila irányításával kezdte el az alapozó munkát. A február 21-i bajnoki rajt során a Békésszentandrást fogadja a narancssárga-fekete alakulat.


A szomszédvárból érkezik erősítés Komlósra

Január 13-án a TTC labdarúgócsapata is munkához látott. A vármegyei II. osztályú komlósi alakulat első téli tréningjén 15 játékos jelent meg, köztük néhány új fiú is ott volt az öltözőben. A 10. helyről várhatja a sereghajtó elleni, február 21-i bajnoki rajtot, ezen szeretne javítani.


Megkezdte kerete átalakítását a piros-fehérek vezetése

A vármegyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban toronymagas esélyesként kezdte az évet a két gárdából nyáron összegyúrt Végegyháza-Magyarbánhegyes csapata. Ehhez képest a VSE-MFC csak a második helyen várja a tavaszi idényt, ponthátrányban a Dobozzal szemben. Mindez betudható a közvetlen riválisok elleni sikertelen meccseknek, hangsúlyosan a Mezőmegyer elleni hazai fiaskónak.


Dobozon bíznak az őszihez hasonló folytatásban

A vármegyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban az őszi idény meglepetését kétségtelenül az éllovas csapat szolgáltatta. A dobozi együttes nála esélyesebbnek tartott riválisokat maga mögé utasítva telel a tabella tetején. Tette mindezt úgy, hogy 11 győzelme mellé csupán 3 döntetlen vegyült.


A Doboz lett az ősz bajnoka

A dobozi csapat nevével kezdődik a tabella a tavaszi idényre fordulva a vármegyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A kék-fehérek a Szabadkígyós vendégeként biztosítotték őszi elsőségüket a Végegyháza-Magyarbánhegyes és a most szabadnapos címvédő előtt. A csapatok február 21-én folytatják a küzdelmeket.


Elkészült a II. osztályú bajnokság menetrendje

Elkészült a viharsarki II. osztályú pontvadászat sorsolása. A bajnokság keretében idén 15 csapat verseng összevonva, egy csoportban. Nincs ott a mezőnyben a kieső Köröstarcsa, a megszűnő Sarkadkeresztúr, a fuzionáló Magyarbánhegyes, valamint a harmadik vonalba nevező Csorvás, új beszálló viszont a feljutó Kaszaper. A lebonyolítás kétszer 15 fordulós, oda-visszavágós rendszerben történik.